Állásajánlat elfogadása
Képzelje el az alábbi szituációt
Behívták Önt a második körös meghallgatására. Ahogy a meghallgatás halad, a cég a helyszínen felajánlja Önnek az állást. Megköszöni neki, és széles mosollyal elfogadja, vagy kifejezi örömét és jelzi, hogy 99,9 %-ban biztos, hogy válasza igen, de szeretne rá egyet aludni.
Ezen a ponton nincs jó vagy rossz válasz. Egyik választás sem hiba. Lehet, hogy teljesen biztos, hogy kell Önnek az állás. De legyen őszinte. Kérjen bátran időt, hogy átgondolja. A beszélgetőpartnerei meg fogják érteni, hogy szüksége van az előnyök és hátrányok egy utolsó számbavételére. A lényeg az, hogyan jut majd előre, miután elfogadta az ajánlatot.
Írásban vagy szóban?
Az egyik leggyakoribb kérdés, amit nekünk a Haysnél feltesznek, ,,Igent mondtam az új munkaadónak. Mindezt még írásban is meg kell erősítenem?”
A válasz egy nyomatékos igen. Mindentől eltekintve Ön egy szóbeli ajánlatot kapott, amelyet elfogadott, és ezt követően kap egy szabványos ajánlattevő levelet, csupán puszta udvariasságból is válaszolnia kell. Továbbá, hogy minden jövőbeli félreértést elkerüljünk, mindig bölcsebb ilyen dokumentumokat írásban kezelni.
Ha éppen munkahelyet vált, valószínű, hogy egy bizonyos felmondási időszakot le kell még dolgoznia. Ha az új munkaadója szeretné, hogy Ön minél előbb kezdjen, az ajánlatnak is haladéktalanul meg kell érkeznie.
A levél szerkezeti felépítése
• Szerepeltessen minden lényeges formalitást, mint nevek, címek és keltezés.
• Köszönje meg új munkaadójának, hogy felajánlotta Önnek a pozíciót.
• Írja meg nekik, hogy elfogadja az ajánlatot.
• Tájékoztassa őket a várható munkakezdés időpontjáról (ha még nincs megerősítve, írja meg, hogy amint tudja, értesíti őket).
• Írjon egy jó hangvételű befejezést, jelezve, hogy már nagyon várja, hogy a céghez csatlakozhasson.
Felmondási időszak
Nincs arra kifogás, hogy nem tartja a kapcsolatot az új munkaadójával. Küldjön neki e-mailt, vagy hívja fel telefonon. Elképzelhető, hogy új főnöke meghívja egy italra az új csapattal, hogy megismerje jövőbeli kollégáit. Ha így van, mindenképpen igyekezzen megjelenni.
Egy hónap hosszú idő, hogy a belépésre várjunk, és minél többet megtud addig a munkahelyi ,,Ki kicsodá”-ból, annál könnyebb lesz majd az első nap. Ne felejtse: nem törvényszerű, hogy új főnöke ilyen társas összejövetelre hívná, de merjen proaktív lenni. Valószínűleg nagy hatást ér majd el nála, ha kezdeményezést és buzgalmat mutat, hogy beilleszkedjen új környezetébe.
Ahogy látható, ha elfogad egy állásajánlatot, és felmond korábbi munkahelyén, létezik egy bizonyos szintű etikett a munkahelyváltás minden szintjén. Ha ügyel e részletekre, lépései során egyre magabiztosabbá válik, és könnyebben juthat tovább és feljebb leendő pályáján. Sok szerencsét!
Career opportunities
Check out our open positions and find the one which suits you the best.