Új munka kezdése otthonról

Útmutató a felmondási időszak kezeléséhez és az új munkahelyen való kezdéshez
 

Egyáltalán el kellett volna most fogadnom az ajánlatot?

Ijesztő dolog lehet az új munka kezdése otthonról és emiatt talán el is bizonytalanodott ezzel kapcsolatban. Teljesen természetes, hogy így érez, de nem kell aggódnia.


Egy hajóban evezünk

Jelenleg minden vállalat és munkavállaló ugyanazokkal a félelmekkel és nehézségekkel néznek szembe országszerte. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy meghozták már a szükséges intézkedéseket, hogy amennyire csak lehet, a megszokottak szerint folyjon a munkavégzés. Ne felejtse el, hogy a válság ellenére kiválasztották Önt erre a pozícióra és biztosan megtesznek majd mindent, hogy Ön is elkötelezett maradjon velük szemben.

Emlékezzen rá miért akart váltani

Gondoljon arra, hogy miért is akart munkahelyet váltani– talán magasabb fizetést szeretett volna, vagy jobb képzéseket, esetleg a felettesével nem jött ki. Ezek a problémák nem fognak elmúlni, úgyhogy azt javasoljuk, hogy ne hagyja veszni ezt a lehetőséget!

Keményen megdolgozott érte

Rászánta az időt, hogy frissítse az önéletrajzát, hogy megtalálja a megfelelő állást és végig ment az interjúkon is – szóval miért lépne vissza pont most? Az otthon maradás időszakának előbb-utóbb vége less és bár az új munkáját még otthonról fogja elkezdeni, de később minden vissza fog térni egy új, normális mederbe.

 

Hogya hozza ki a legtöbbet a felmondási idejéből?
 

Ha már elfogadta az ajánlatot, akkor a felmondási idő a tökéletes időszak arra, hogy berendezze az otthoni irodáját és felkészüljön az új állására.

Legyen profi ,,otthonról dolgozó”

Legyen profi videókonferenciák szervezésében és ismerje meg alaposan a különböző csapatmunka applikációkat.

Rendezze be az otthoni irodáját

Válassza ki a lakásban a megfelelő helyet, amit az irodájaként használhat majd. Ideális esetben legyen ez egy külön szoba, ahol mások nem zavarják munka közben. Szerezzen be megfelelő széket, asztalt és világítást, hogy kényelmes körülmények között dolgozhasson majd.

Maradjon kapcsolatban

Bár egyelőre nem fog személyesen találkozni az új főnökével és kollégáival, de ez nem jelenti azt, hogy ne léphetne velük kapcsolatba már a felmondási ideje alatt. Ragadja meg az alkalmat, ha meghívják egy video beszélgetésre. 


Hogyan kezdje el az új állását otthonról?

A távmunka valószínűleg nem az a felállás, ahogy el szerette volna kezdeni az új munkáját, de van pár dolog, amit most is megtehet a jó kezdés érdekében.

Kezdjen korán

Bár a távmunka során nem kell számolnunk a forgalmi dugóval, de meggyűlhet a bajunk a technológiával. Ha már megkapta a belépési azonosítóit, akkor reggel szánjon rá időt, hogy minden szükséges rendszerbe belépjen és beállítsa ezeket a saját profiljára. 

Értse meg a napi elvárásokat

Beszélje meg a felettesével, hogy mik az elvárások az első napokra és hogyan számoljon be a haladásával. Nehezebb láthatónak maradni, ha nem egy irodában dolgozunk, ezért legyen proaktív és számoljon be a sikereiről. 

Ismerje meg a kollégáit

Mint minden állásnál, most is fontos, hogy minél előbb megismerkedjünk az új csapattal. Kezdeményezzen videóbeszélgetést velük, hogy ne csak hallják, de láthassák is egymást.

 

Mi lesz a jövőben?


Amikor a krízis véget ér mindannyian visszatérhetünk az irodába és Ön is végre személyesen találkozhat az új kollégáival.


Készüljön fel az első napra, ahogy normális esetben is tenné:
•    Nézze meg mennyi idő beérni. Vegye figyelembe, hogy dugó alakulhat ki, vagy kimarad egy járat.
•    Döntse el mit fog felvenni és készítse ki a ruhákat
•    Pakoljon be a táskájába minden szükséges dolgot (kulacs, jegyzetfüzet stb.)
•    Aludjon egy jót

00

Follow us

               

Hogyan készüljünk fel videóinterjúra

A videóinterjúra is épp úgy fel kell készülni, mint egy személyesre. Hogy mikre kell odafigyelni?

Career opportunities

Check out our open positions and find the one which suits you the best.

Our services

Check out our other HR related services.

Contact us

For a tailor-made proposal or career consulting, feel free to contact us.