Hogyan dolgozzunk otthonról, gyerek mellett?

A munka és a gyereknevelés összeegyeztetése még talán sosem volt olyan nehéz, mint a jelenlegi helyzetben. Még akkor is, amikor az is iskolák, óvodák és bölcsődék nyitva voltak és a vállalatoknak sem kellett ekkora zavarral szembenéznie, a nők 64%-a, a férfiaknak pedig 45%-a mondta egy korábbi felmérésünkben, hogy nehézségekbe ütköznek a családi élet és a munka összehangolása során.

Mivel jelenleg az emberek nagy része otthonról dolgozik, így ez a probléma csak hatványozódik.

Bezárt minden oktatási intézmény, sok szülőnek kell most ezzel szembenéznie, és bár a home office sokak számára egy kellemes alternatíva, a szülők számára inkább egy újabb kihívás. Egy részről nekik is könnyebbség, hiszen nem kell óvodába, iskolába vinni a gyerekeket így több idő marad a fontosabb dolgokra, másrészről viszont ki kell találniuk egy rendszert, hogy hogyan dolgozzanak otthonról hatékonyan, miközben ott vannak mellettük a gyerekeik is.

Hogyan lehet a gyerekeket értelmesen lefoglalni és hogy tudnak a szülők hatékonyan dolgozni?

Bár univerzális recept nincs ezekre a kérdésekre, mégis úgy látjuk, hogy van pár olyan alapelv, amelyeket egyénire szabva segíthetnek átvészelni ezt a nehéz időszakot.

,,Otthonról dolgozni gyerek mellett sose volt és soha nem is lesz egyszerű feladat. Nagyon sok elszántságot és fegyelmet igényel a család minden tagjától, különösen akkor, ha a helyzet az átlagosnál hosszabb ideig tart.”-mondja Tammy Nagy-Stellini, a Hays Hungary ügyvezetője. ,,A gyerekeinket úgy neveltük, hogy az otthon töltött időnkben rájuk figyelünk ezért eleinte biztosan nehéz lesz nekik megérteni és megszokni, hogy bár a szüleik otthon vannak, mégis dolgozniuk kell és nem tudnak olyan sok időt velük tölteni, mint mondjuk a hétvégéken” – teszi hozzá.

Napi terv a családnak

A család napi tervének összeírása sokat segíthet abban, hogy ne ússzon el a napunk. A tervet kezdjük egészen onnan, amikor a legelső ember felkel és zárjuk le ott, amikor az utolsó lefekszik aludni. Írjuk bele, hogy mikor tervezünk dolgozni, mikor lesznek az étkezések és mikor töltünk időt a gyerekekkel. Érdemes a tervezetet a gyerekek napi rutinjához igazítani és a munka etapokat akkorra rakni, amikor ők például tanulnak vagy alszanak. Amennyiben mindkét szülő otthonról dolgozik, fel tudják osztani, hogy melyikük mikor dolgozik és mikor van a gyerekekkel. Ennek köszönhetően mindkét szülőnek lesz lehetősége kicsit csak a munkájára koncentrálni.

Tudjuk, hogy nem mindenkinek van lehetősége egyénileg meghatározni, hogy mikor dolgozik, mégis érdemes a munkaidőnket a jelenlegi körülményekhez igazítani és általában a munkáltatók is megértik, hogy a gyerekes alkalmazottjaik nem feltétlen a szokások munkaidőben dolgoznak.

Napi rutin megerősítése

Az otthonról való munka rugalmasságot ad a saját munkánk megszervezésében, ám érdemes szabályokat hoznunk ezzel kapcsolatban és ezeket a napi rutinba implementálni. Mi ennek a haszna? Így könnyebben el lehet különíteni a munkaidőt a szabadidőtől. Ezzel hatékonyabbá válunk, gyorsabban tudunk végezni a feladatainkkal és egy adott időpontban be tudjuk fejezni az aznapi munkát. A gyerekek is hamarabb alkalmazkodnak az új helyzethez, ha minden napnak hasonló a menete.

A napi rutin tervezése során írjuk össze, hogy mik a feladataink aznapra, állítsuk ezeket fontossági sorrendbe és e szerint haladjunk velük. Írjuk bele a gyerekkel töltött idő során felmerülő teendőinket is, mint például a házifeladat átnézése vagy a közös játék. Egy otthonról dolgozó szülő számára nincs nagyobb kihívás, mint egy unatkozó gyerek. A napi rutinba illesszünk be számukra ,,művészeti foglalkozást” (nagyobbaknak például festés, kisebbeknek gyurmázás), testmozgást és közös játékot. Azok a gyerekek, akik megtanulják, hogy a nap egy bizonyos szakasza a munkáról, másik szakasza pedig a játékról szól, nem csak aktívabban részt vesznek ezekben, hanem mivel tudják, hogy például ebéd után közös játék van, így erre türelmesebben várnak is.

Otthoni iroda kialakítása

Sok szülő számára szinte lehetetlen otthoni munkahelyet kialakítani, de próbáljuk meg megtalálni a gyerekek által legkevésbé elfoglalt területet és ott kialakítani a munkaállomásunkat. A szétszórt gyerekjátékok nélkül könnyebb lesz szétválasztani a munkavállalói és a szülői szerepet.

De mit tegyünk, ha semmi se a terveink szerint alakul? Először is, ne aggódjon. Előfordulhat, hogy egy kisgyerek megzavarja a telefonbeszélgetésünket vagy át kell ütemezni a napot. A jelenlegi helyzetben ezt a kollégák és az ügyfelek is meg fogják érteni.

00

Kövess minket

               

Hogyan készüljünk fel videóinterjúra

A videóinterjúra is épp úgy fel kell készülni, mint egy személyesre. Hogy mikre kell odafigyelni?

Álláslehetőségek

Nézd meg az aktuális nyitott pozícióinkat, és lépj a karriered új szintjére!

Szolgáltatásaink

Tudjon meg többet az ügyfeleinknek nyújtott szolgáltatásainkról.

Kapcsolatfelvétel

Kérje személyreszabott ajánlatunkat, vagy vegye fel a kapcsolatot tanácsadóinkkal.