4 kérdés, amit érdemes feltenni a toborzónak

Készüljön fel az interjúra!

Ha úgy döntött, hogy egy toborzási szakember segítségével szeretne munkahelyet váltani, érdemes már előre felkészülni a velük való találkozóra.

Rendkívül fontos, hogy ne csak a szakmai ismereteit frissítse fel, hanem készüljön olyan kérdésekkel is, amelyeket kifejezetten a toborzónak kíván feltenni a pozícióval kapcsolatban, mert ezek is mutatják az elkötelezettségét és valódi érdeklődését az új munkahely iránt.

De mit tehet, ha csak a toborzó ügynökséget ismeri és még nem tudja, hogy pontosan melyik vállalatnál van a kiírt pozíció, amelyre jelentkezett?

Felkészültség mindenek előtt

A toborzási szakemberek nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megismerjék a velük interjúzó jelölteket. Fontos számukra, hogy felmérjék a velünk szemben ülő ember kompetenciáit ezért már az interjú előtt megtervezik, hogy milyen kérdéseket fognak feltenni.

A kérdések egy része általános, amelyek minden ilyen jellegű találkozón elhangzanak, de sok olyan is várható, amellyel a pozícióhoz szükséges szaktudást kívánják a minél teljeskörűbben felmérni. A jól feltett kérdésekkel megismerhetik az interjúzó erősségeit, de azt is, hogy valóban alkalmas-e arra az állásra, amelyre jelentkezett. A kérdések feltétele a jelöltek részéről ugyanolyan fontos eleme a toborzási interjúknak, ezért ezeket érdemes előre átgondolni.

Pozitív benyomás

Mielőtt találkozna a toborzási tanácsadóval, gondolja át azokat a lehetséges kérdéseket, amelyeket szeretne feltenni a beszélgetés során.

Miért ennyire fontos, hogy Ön is kérdezzen?

Először is, lehetővé teszi, hogy megmutathassa felkészültségét, motivációját és érdeklődését az állásajánlat iránt. Másodszor, lehetővé teszi, hogy megismerje az interjúztatót. Harmadsorban pedig lehetőséget teremt arra, hogy az önéletrajzában leírt személyiségjegyeket a gyakorlatban is megmutassa, mint például a pontosság, logikus gondolkodás stb.

További fontos aspektus, hogy a kérdések által jobban megismerhetjük a pozíció sajátosságait, valamint a cég vállalati kultúráját. A jó kérdéseknek köszönhetően jobban megjegyezhető lesz, ami rendkívül fontos, figyelembe véve az emberek számát, akikkel a toborzási tanácsadók találkoznak. Mindenképpen érdemes megragadni minden lehetőséget, hogy kitűnjön a többiek közül.

Mire kérdezzen rá?

Mire kérdezzen rá a találkozó során? Mit szeretne hallani a toborzó, és hogyan mutathatja meg érdeklődését az ajánlat iránt?

1. Mik a pozíció és az ahhoz kapcsolódó feladatok részletei?

Feltétlenül érdemes feltenni azokat a kérdéseket, amelyek a munka részleteivel és a lehetséges munkáltatóval kapcsolatosak. Kérdezzen rá a felelősségi körökre, a csapat összetételére és akár a döntéshozatal folyamatára is. Az érdeklődés az iránt, hogy hogyan nézne ki egy átlagos munkanap a vállalatnál azt erősíti, hogy elkötelezett az állásajánlat iránt.

2. Milyen karrierutak léteznek a vállalatnál?

A toborzóval való találkozás szintén jó alkalom arra, hogy információt kapjon arról, hogy miként alakulhat a karrierje a cégnél 2-3 éven belül. A tanácsadó minden bizonnyal feltudja majd vázolni az új munkahely képzési ajánlatának részleteit és az előrelépési lehetőségeket. Egy ilyen kérdés hangsúlyozni fogja ambiciózusságát és elkötelezettségét a fejlődés iránt, amelyet egyértelműen erősségnek értékelnek.

3. Mire számíthatok egy toborzási ügynökségtől?

Az találkozó során megismerheti a toborzási irodával való együttműködés feltételeit. A toborzó cégek nagyban különbözhetnek egymástól a lefedett szakterületek, tevékenységi körök és működési szabályzatok tekintetében, ezért érdemes rákérdezni, hogy mire számíthat a kiválasztási folyamat további szakaszaiban és, hogy milyen segítségre számíthat a toborzási tanácsadótól.

4. Hogyan megy a kiválasztási folyamat?

Ha a találkozó sokán az ajánlat érdekesnek tűnik, kérdezzen rá a folyamat további menetére, a következő lépésekre és időpontokra, amelyekre a visszajelzéseket várhatja.

Érdemes kikérni a toborzási szakember tanácsát abban, hogy hogyan készüljön fel a következő interjúra és mikre kell különös figyelmet fordítania a potenciális munkáltatóval folytatott találkozó során.

 

Összegezve: minél több információhoz jut a toborzási tanácsadóval történt beszélgetés során, annál felkészültebb lesz arra, hogy találkozzon a vállalattal, ahol elérhető a pozíció, amire jelentkezett. Érdemes megragadni a lehetőséget és kérdéseket feltenni, hogy az így megszerzett tudást sikerré formálja és megkapja a megpályázott állást.

00

Kövess minket

               

Hogyan készüljünk fel videóinterjúra

A videóinterjúra is épp úgy fel kell készülni, mint egy személyesre. Hogy mikre kell odafigyelni?

Álláslehetőségek

Nézd meg az aktuális nyitott pozícióinkat, és lépj a karriered új szintjére!

Szolgáltatásaink

Tudjon meg többet az ügyfeleinknek nyújtott szolgáltatásainkról.

Kapcsolatfelvétel

Kérje személyreszabott ajánlatunkat, vagy vegye fel a kapcsolatot tanácsadóinkkal.